Ahogy arról az előző bejegyzésben is szót ejtettünk, a magyar vonatjegyek körül volt némi kalamajka, amit a kecskeméti vasútállomáson dolgozó rendkívül segítőkész hölgy szépen kisimított. Javasolta, hogy eggyel korábbi vonattal menjünk, hogy biztos ne legyen gond a csatlakozással. Mert ugye, ki tudja, fog-e késni a Napfény Intercity vagy sem, ha igen, akkor meg mennyit?
Azt mondta, inkább várakozzunk a Keletiben, mintsem a vonat hátsó felének integessünk búskomoran…
Szót fogadtunk és a 6:48-as reggeli gyorsvonattal mentünk. Szeretjük a fülkés részeket is, úgyhogy oda heveredtünk be miután érzékeny búcsút vettünk a szüleimtől.
Végre hivatalosan is elindult a nagy kaland
Szülőként ez az érzés a gyomortájékon érzékelhető. Előttünk volt még közel 5000 km vonaton. Nagy felelősség.
De tudtuk, minden rendben lesz. Éreztük leginkább, hiszen a problémákat majd megoldjuk, ha lesznek. Eddig is nagyon ügyesek voltunk különféle helyzetekben.
Szépen zakatoltunk Zuglóig, hozzáteszem nem volt késés. Majd leszálltuk és busszal átmentünk a Keletibe. A jegyeket a Budapest GO alkalmazással előre megvettem, úgyhogy csak érvényesítenem kellett.
Mivel minden rendben ment a vonattal és a busszal is, a Keletiben volt bőségesen elegendő időnk arra, hogy megreggelizzünk, megkávézzunk és még a gyerekek is elunják magukat, de rendesen.
De inkább ez, mint lekéssük a csatlakozást.
Időben megérkezett a Railjet a Keletibe és mi szépen megkerestük a helyünket. Helyjegyet váltottunk még korábban, hogy a több, mint 2 és fél órás utat kényelmesen töltsük el. Nagyon szuper helyünk volt, hiszen a poggyásztartó is mellettünk volt, ha kellett valami a bőröndből (kellett) és a wc is pár lépésre volt tőlünk.
Szóval szépen elindultunk, át a Rákóczi hídon, ami után Valentino nagy örömére még az új „felhőkarcolót” is megcsodálhattuk. Majd jött az unalmasabbnak tekinthető rész, a suhanó táj, amibe én kimondottan szeretek belefeledkezni, de a gyerekek már kevésbe. Hogy ne legyen örökké képernyőbámulás Valentino részéről, így előkaptuk a Mesterlogika társasjátékot, amivel elég hosszú ideig és elég sokszor szuperül lekötötték magukat és mi is természetesen.
A határon innen és túl megláttuk a nagy szélerőművek sokaságát, amiről aztán lehetett csacsogni,
- hogy milyen lehetne kiülni a szélére,
- mi van, ha nem működik,
- hogy lesz abból áram,
- miért van ilyen sok,
- miért erre néznek …
Bécs és a csomagelhelyezés kálváriája
Pár percet késett a vonat, úgyhogy 12:24-kor leszálltuk Bécsben a csomagokkal együtt a vonatról.
Több cikkben olvastuk, hogy a bécsi vasútállomáson komoly mennyiségű és méretű szekrényeket lehet bérelni, úgyhogy nem foglaltunk le előre más opciót a városban a usebounce.com-mal. Aránylag könnyen lehet tájékozódni a pályaudvaron, a táblák jól mutatták, hogy merre találjuk a csomagmegőrzőt.
Ekkor jött egy hatalmas arconvágás. Nem, hogy nem volt szekrény, de bőségesen akadt túljelentkező is. És csak jöttek és jöttek az emberek. Erős kétségbeesés lett úrrá rajtunk, hogy most akkor mi lesz? Visszük a Praterbe a bőröndöket? Keressünk valami ismerőst?
Felkerestük egy Bécsben élő barátunkat, hogy le tudnánk-e náluk rakni a bőröndöket, de az volt a gond, hogy oda és vissza több, mint egy órát (szerintem a csacsogással együtt 2-t is) csúsztunk volna.
De ez legalább egy opció.
Majd megpróbáltuk megkeresni a Madame Tussauds múzeum telefonszámát, hogyha oda elcígeljük, akkor ott tudnánk-e hagyni?
Míg tipródtunk és én kerestem a telefonszámot, addig a fiúk felfedezték, hogy jönnek ide csomagokért is, tehát csak résen kell lennünk. 😀
3 részre oszlottunk és elkezdtünk cápázni. 😀 Nagyjából 15 perc leforgása alatt tudtunk lefoglalni annyi szekrényt, amibe minden csomagunkat el tudtuk helyezni.
Aki így jár, mint mi, annak azt ajánlom, hogy ne nézzen senki szemébe és szemérmetlenül csapjon le azonnal egy szekrényre.
Jó tanács: azt kell figyelni, hogy az érkezőknek a kezében biléta van vagy bőrönd. Ha biléta, akkor ő bőröndért jön és a háta mögé kell állni és követni, de nagyon szorosan. Mindenkinek elég kellemetlen a helyzet, de a cél a lényeg. Ha nem így csinálod, akkor majd más fogja, neked meg nem lesz szekrényed.
Egyébként el kell mondjam, hogy akkora adrenalinbomba élmény volt, hogy tisztára felpörögtünk és óriásit röhögtünk utána, hogy milyen idióta is tud lenni az ember ilyen hülye helyzetekben.
Végre jöhet a nagy meglepetés
A gyerekek ugye nem tudták, hogy hová megyünk és mi az utolsó pillanatig titokban is tartottuk. Még otthon letöltöttem egy applikációt, amivel lehetett a helyi járatokra jegyet venni, meg útvonalat tervezni. Úgyhogy beütöttem a Pratert és szépen megmutatta, hogy metróval igen gyorsan el tudjuk érni a célt. Jegyet a metróállomáson vettem egy digitális készülék segítségével kb. 3 perc alatt.
A gyerekek vasárnap ingyenesen utazhatnak, úgyhogy pont jókor jöttünk. 🙂
Irány a metró, ami mindig nagy élmény annak, aki nem olyan helyen lakik. Pláne, ha gyerekről van szó.
9 perc alatt meg is érkeztünk a Praterstern megállóba és szépen felszivárogtunk a felszínre. Egy rövid séta és már felfedezni véltük az óriáskereket. Úgy döntöttünk Lacival, hogy még azelőtt eszünk valamit, mielőtt bemennénk a Praterbe. Nem volt nehéz dolgunk, mert büfék, kávézók sokaságával találtuk szembe magunkat. Egy török kifőzde mellett döntöttünk.
Őszintén, én nem vágytam nagyon másra, mint egy korsó sörre, úgyhogy meg is ajándékoztam magam vele. Mivel éhes sem voltam különösképp és mindig marad maradék, így én nem kértem semmit, cserébe mindenből maradt egy pici. Nagyon élveztem! 🙂
Irány a Prater!
Ekkor a gyerekeknek elárultuk, hogy egy izgalmas múzeumba megyünk, ami egy vidámparkban helyezkedik el. Mivel tartanunk kellett az időrendet, megkértük őket, hogy ne legyen abból vita, hogy nem használjuk ki a park adta lehetőséget, arra majd egy másik alkalmat kerítünk. Nagyon aranyosak voltak, nem volt gond.
Beléptünk a Prater kapuján és elkezdődött a móka. Szólt a zene, mindenki kacagott, sikított, hangoskodott. Imádtam!
Nem kellett messzire mennünk, mert 20-30 méterre már meg is láttuk Madame Tussauds épületét. A gyerekek ekkor már nagyon izgatottak voltak, hogy mi lesz itt.
Beléptünk az ajtón, ahol Johnny Depp várt minket a vörös előtérben, de ekkor Blanka azonnal észrevette a falon Michael Jackson képét. Kérdezte, hogy itt most mi lesz?
A recepciós hölgy magyar volt, így azonnal az anyanyelvünkön szólt hozzánk és kérdezte, hogy mi járatban vagyunk? Mutattuk a jegyeket és meséltük neki, hogy nagy kaland előtt állunk és az első állomás a Madame Tussauds volt, ahol Michaelt szeretnénk megmutatni a nagy rajongójának.
Hűha azt mondja, ez nagyon izgalmas és nagyon reméli, hogy láthatjuk, mert nem mindig vannak kint a bábuk, fürdetni szokták őket. Na itt elkezdtem izzadni, hogy ugye nem????? Kifizettünk 30 rugót a nagy semmiért… ok, nem nagy semmi, de én magamtól nem jöttem volna ide. Csak és kizárólag Michael volt a cél. Mondtam, hogy zuhanyozva is megnézzük, nem érdekel, de innen nem megyek el, míg nem látta a lányom! 😀
A hölgy azonnal telefonálni kezdett, hogy utánajárjon, mi újság Michaellel. Szerencsénk van, Michael fogadóképes és várja Blankát! <3
Azonnal el is indultunk.
Nyilván nem Michael volt az első figura, úgyhogy még mindig várni kellett a nagy találkozásra. Cserébe a történelem nagy alakjaival foghattunk addig kezet, ölelhettük meg őket vagy készíthettünk egy szelfit is.
Aztán jött a zenei nagy birodalom Madonnával, Freddie Mercuryval és végül ott tündökölt Michael is. A lányom szinte a nyakába ugrott, annyira boldog volt. Hatalmas öröm volt ez mindenkinek, látni egy ilyen pici lány szemében a ragyogást!
Nehezen tudtuk elengedni a pillanatot még a végén vissza is kellett menni elköszönni Michaeltől, aztán szépen elhagytuk Madame Tussauds viaszbirodalmát.
Úgy döntöttünk, hogy teszünk egy nagy sétát a vidámparkban, mivel volt még egy bő óránk. Fagyiztunk és ámuldozva néztük a játékokat.
A magam részéről én nagyon szeretem a vidámparkokat, szerencsésnek mondhatom magam, mert gyerekként többször voltam Németországban és Svédországban is ennél sokkal nagyobb parkokban. Elő is hozta a pillanat az emlékeket, tudtam, hogy egyszer biztos elviszem a gyerekeimet vagy a Praterbe vagy máshová…
Szépen lassan visszafelé csorogtunk, felszálltunk a metróra, majd a főpályaudvaron vártuk, hogy az éjszakai vonat megjelenjen a nagy táblán.
Egy igazán izgalmas este
Az ember elképzelni sem tudja, hogy milyen egész éjjel a vonaton lenni. Voltak feltételezéseink, hogy így meg úgy lesz, de ezt tapasztalni kell.
A peronon vártuk, hogy a vonat megérkezzen. Az indulás előtt 15-20 perccel tolatott be és mi szépen meg is kerestük a kocsinkat, majd az alvófülkénket.
Amikor belépsz egy ilyen fülkébe 4 fővel, 3 bőrönddel, 4 táskával, akkor szembesülsz a valódi méretekkel. 😀 Egyébként itt 6 fő is aludhatna, amiből én biztos, hogy soha nem fogok kérni. 😀
Az első éjszaka megér egy külön fejezetet. Folyt. köv.
Szeretettel,
Ági