Ezt most ténylegesen be is bizonyítottuk. Ahogy az előző bejegyzés utolsó soraiban leírtam, izgalmas 20 perc várt ránk.
Ha emlékszel a kezdet kezdetére, úgy döntöttünk, hogy a Bologna-Róma vonatra nem vesszük meg előre a jegyet, mert nem tudtuk, hogy pontosan érkezik-e be a Bécs-Bologna vonat.
Nem, hogy pontos volt, még 20 perccel hamarabb érkezett. Ami oltári nagy szerencse volt, hiszen a következő percek súlyosak voltak. Annyit tudtam, hogy a Frecciarossa vonat Bologna és Róma között a délelőtt folyamán párszor indul, úgyhogy egész nyugodt voltam, hogy valamelyikre majd fel fogunk szállni tuti.
A peronról egész gyorsan sikerült átevickélnünk arra a helyre, ahol a jegyeket árulják, de nyilván az iroda még nem volt nyitva. Úgyhogy elkezdtük végtelen nyugalommal nyomogatni az jegykiadó automatát.
Viszont akárhogy is nézegettem a képernyőt, a jegyárak az egekbe szöktek és még egymás mellé sem tudnánk ülni. Tehát mindenki máshol ül, még a 6 éves gyerek is.
Mondtam Lacinak, hogy itt tuti valami félreértés lesz, megnézem az applikációt. Ott is ugyanezt mutatta.
Bas.za meeeeg! Hogy jutunk el Rómábaaaa????
Erre nem is gondoltam!
Ekkor Laci észrevette, hogy van egy vonat Bologna és Róma között, ami 6:34-kor indul, cserébe a világ végén egyszer át kell szállni és több, mint 7 óra lesz az út.
Ezt nem hiszem eeeeeel!!!!
Nem, ez nem lehet! Már 6:25 van!!!!!
Így korán reggel ez igencsak fájdalmas élmény volt, de muszáj volt gyorsan cselekedni. Ok, akkor vegyük meg!
Mire fizettünk, mire kinyomtatta már csak 5 percünk volt, hogy felszálljunk a vonatra, előtte persze megtaláljuk a vágányt.
Ekkor Valentino elkiáltotta magát: Ezt nem hiszem el!
Mi vaaaan????? – kértedeztem tőle.
Kiborította a forró csokit, amit még a vonaton kapott és nem sikerült neki meginnia 1 óra alatt… A pályaudvar közepén egy teljes pohár forró csoki kenődött szét. Szétnéztem, majd mondtam futááááás!!!!
Le az aluljáróba bőröndökkel, táskákkal, futás a megfelelő peront megkeresni, felcibálni újra a lépcsőn a böröndöket, táskákat és megkeresni a vonatot.
Egy kalauz formát sikerült leinteni, aki megnézte a jegyünket és mondta, hogy ez a vonat lesz az, szálljunk fel, de el ne felejtsünk leszállni az akárhol és mutatta a jegyen a település nevét. Te jó ég! 😀
Felugrottunk a vonatra és szó szerint kiterültünk.
Irány az Adria partja!
Szóval a 7 óra abból tevődött össze, hogy ez a vonat tényleg minden állomáson megállt. Megkerestem a Google térképen, hogy lássam melyik településnél kell leszállni és mennyire vagyunk tőle. Ekkor csodálkoztam el aznap már sokadszorra, pedig még reggel 7 sem volt.
Irány a keleti part, Rimini és a többi aprajafalva. 😀 Jó nagy kitérő, de biztos meg fogja érni, ebben bíztam.
A gyerekek boldogak voltak, hiszen láthatták a tengert már egy nappal hamarabb, mint az terveztük. Egész hosszan vonatoztunk konkrétan a tengerparton egészen Falconara Marittima állomásig, ahol le kellett szállni és átlibbenni a Róma irányába tartó vonatra.
Rengetegen vártunk a peronon, valószínűleg valami sportverseny lehetett, mert rengeteg tini gyerek állt különböző nációval ellátott melegítőben. Lacival megbeszéltük, hogy ő lesz az, aki az utat vágja és keresi a helyet négyőnknek. A vonat időben meg is érkezett és elkezdődött a furakodás.
Sikerült aránylag jó helyet találnunk, úgyhogy folytattuk utunkat egészen Rómáig, immár ismét keresztbe átszelve az országot. 😀
Gyönyörű hegyek között, patakok mellett zakatolt a vonatunk, igazi olasz falvak és városokon át egészen a várva várt Rómáig.
A gyerekek nagyon cukik voltak, egész jól bírták az utat. Szerencsére volt elég ennivalónk is az előző napról, illetve a bécsi vonatról, úgyhogy éhen sem halt senki, illetve én elképszítettem életem első langyos vizes instant kávéját. 😀 Ha nincs más, akkor ez is megteszi. Inkább ez, mint a fejfájás. Mondom én, aki barista vagyok és éveken át Kávéházam volt specialty kávékkal. 😀 😀 😀
Emlékszem, hogy még annak idején egy idősebb vendég bejött a feleségével a kávézómba és megkóstoltak valamilyen kávét nálam, talán kenyai vagy brazil… nem tudom már.
Kérdeztem a végén, hogy ízlett nekik a kávé? Mire a pasi mondja, hogy finom volt, igen… DE! Az instant Ominiának nincs párja! 😀 😀 😀 És ebben a pillanatban, amikor ott ültem Róma felé zakatolva egyet tudtam ezzel érteni. Bár nem Omniát ittam. 😀 😀 😀 Tudtad, hogy az egyik legdrágább kávé a Nescafé? Nézd meg a kilóra vetített árát és el fogsz csodálkozni. 😉 Ok, tudom a cibet macskaszaros Kopi Luvaknál nincs drágább…
Visszatérve.
Nagyjából 13 óra magasságában megérkeztünk az örök városba és végre megmutathattam a gyerekeimnek a világ csodáit. Nagyon izgatott voltam, viszont addig néhány dolgot még el kellett intéznünk.
Irány a múlt!
Rómát úgy tartják, hogy magában a történelemben sétálsz minden egyes pillanatban és én ezt alá is tudom támasztani. Nem először jártam már itt, kíváncsi voltam, miként hat rám második alkalommal immár a gyerekeimmel.
Mielőtt belevetettük magunkat a múlt emlékeibe, előtte volt némi elintéznivalónk. Emlékszel, írtam korábban, hogy interneten foglaltunk a csomagjainknak megőrzőt, ami jelen esetben egy souvenir üzlet volt a vasútállomás mellett. Jópofa árukapcsolás szegődött mellé, mert adtak nekünk fejenként 1-1 euro levásárolható bónuszt az üzletben, amit fel is használtunk visszafelé.
Lacinak az első éjszaka után megfájdult a füle, mert elég hűvös levegőt fújnak be a kabinba, amitől huzatot kapott. Úgyhogy második állomás a patika volt, ami szerencsénkre a vasútállomáson volt.
Végre megkezdődött a kirándulás. Nyilván mindenkinek pisilni kellett, így első állomás egy kricsni volt, ahol ittunk egy-egy sört egy kis stresszlevezetés gyanánt. (A gyerekek nem!)
Kb. 35 fok volt és délután 14 óra, mikor útnak indultunk az állomástól a Colosseum irányába. Ekkor jött a következő felütés: „Anyaaaa!!! Éheees vagyoook!!! Éééééén iiiiis!!!!”
Ezt nem hiszem el! Akkor álljunk meg valahol valami gyorskaját enni, hogy lássunk is esetleg valamit… Rapid pizzériát találtunk az út mellett, úgyhogy gyorsan beugrottunk. Jól is jött ez az extra idő, mert az internetem nem működött.
Az utazásaink során én kezelem a GPS-t, tervezem meg a látnivalók sorát. Továbbá én videózok leginkább és a fotókat is jómagam készítem. Úgyhogy én ilyenkor úgy nézek ki, mint valami kábelgyáros. Hasitasiban a powerbank, abból kábel a telefonomba. Tehát ilyenkor nincs szó divatolásról, csak a cél számít. 😀 Tudjuk, merre kell menni és mindent rögzítsek is egyben. Ne aggódjatok értem, én ezt szeretem és nem kényszerből csinálom.
Mindent megosztok Lacival ilyenkor. Közös e-mail címünk miatt, látja a térképen megtervezett utat, minden jegyet. Illetve mindent kinyomtatok két-két példányban, egy a bőröndben, egy pedig a hátizsákban folyton velünk, ha esetleg a telefon és az internet megadná magát, vagy elnyelne engem a föld. 😉
Szóval visszatérve az internetem nem működött, ezért fel kellett hívnom a Tcomot, hogy mi az úristen van. Harmadik próbálkozásra sikerült embert is találnom, akivel tudtam beszélni. Gyakorlatilag annyi volt a probléma, hogy szolgáltatót kellett váltanom. Ezt egyébként többször kellett alkalmaznom a következő két hétben, amikor is helyszínt váltottunk, Szicílián, Nápolyban, majd Velencében is.
Végre mindenki jól lakott, nekem is volt netem, úgyhogy nekiindulhattunk Rómának. Számomra a város maga a csoda így második látásra is, imádom a múlt emlékeit, a régi dolgokat. Fantasztikus érzés megérinteni a régi épületeket. Mindig elképzelem, hogy például lehet, hogy Julius Cezár is megfogta pont ott, ahol én. 😀
Boldog voltam, hogy a gyerekeim megláthatták a Colosseumot, a Forum Romanum megmaradt épületeit. Valentino nagyon örült neki, hiszen erre már nagyon vágyott.
Elkészültek a fotók, a videók és úgy döntöttünk, hogy ideje átbeszélni a tervet. A gyerekek nagyon fáradtak voltak és baromira melegük is, én pedig egy kicsit csalódott. Úgy éreztem, hogy mindenkiből kifogyott az erő, pedig még előttünk volt egy csomó látnivaló. Nehezen fogadtam el, hogy „csak” a Colosseumot nézzük meg, utána pedig csak játszóterezzünk valahol, amíg el nem indul a palermoi vonat. Be is durcáztam…
Végülis nagy nehezen Lacinak sikerült rávenni a gyerekeket arra, hogy pár szökőkutat nézzünk meg és legalább a Piazza Navonaig sétáljunk el. Ott majd újra átbeszéljük, hogy mi legyen.
Úgyhogy megindult a séta végig a Via dei Fori Imperialin. Élveztem az andalgást, ez az utca a kedvencem. A Forum Romanumba is valamelyest be lehet látni, a másik oldalon pedig ott tornyosul a Foro di Augusto és a Foro Triano. Ááááá, egyszerűen leírhatalan érzés.
Közben pedig zenészek, művészek vesznek körül, a tágas utcán kellemesen és férősen sétálgatnak a turisták. Szerintem ez a legkellemesebb része Rómának (magánvélemény).
Az út A Haza Oltáráig, vagyis a Monumento a Vittorio Emanuele II – ig tartott, ahol átlibbentünk a túloldalra, hogy a Piazza Navonat vegyük célba. Szerencsére egész jól belerázódtak a gyerekek, megjött a kedv. 🙂
Megérkeztünk végre és a lányom nagy bánatára nem tudott belenyúlni a szökőkútba, hogy kicsit pancsizzon a kezével, mert azt nem engedték. Persze teljesen érthető, de egy 6 évesnek ez óriási csalódás. Kárpótlásként kívánhattak egyet és pénzt is dobhattak a szökőkútba (videó). A nagy pukkadásnak végülis egy fagyi ajánlata vetett véget, amit a Pantheton felé közelítve be is váltottunk.
Gondoltam arra lesz lehetőségünk, hogy besétáljunk a Pantheon épületébe, mert emlékeim szerint évekkel ezelőtt arra nem kellett sokat várnunk. 😀 😀 😀 Ami 2023-ra már nem volt igaz, mert akkora kígyózó embertömeg állt két vonalban, hogy egyáltalán nem érte volna meg a várakozás.
A fagyit elnyalogatták, mi addig csodáltuk az épületet és a tömeget is, akik képesek kivárni a sorukat.
Majd felvértezve magunkat útnak indultunk a Trevi kúthoz. Annak idején nem volt lehetőségem látni, mert éppen felújtották, de most ott állt teljes pompájában. Még úgy is káprázatos látvány volt, hogy a turisták teljes mértékben ellepték a környékét. Szerencsénkre le tudunk ülni a szélére, hogy élvezhessük a pillanatot (leginkább én) és elkészüljenek a várva várt képek. Na itt még keményebbek voltak a rend őrei, azonnal sípoltak, ha belenyúltál a vízbe. El sem tudom képezelni, hogy mit szóltak volna ahhoz, ha eljátszom Sylvia szerepét Az édes élet című Fellini filmből…
Blanka elárulta, hogy titokban az egyik ujjacskájával belenyúlt a kút vizébe. 😉 A kis huncut…
Vissza az állomásra
Közel 3 órája sétáltunk már ekkor. Úgy döntöttünk, hogy visszafelé csordogálunk. Nagyjából hat óra volt, mire megérkeztünk a Roma Termini melletti utcába, ahol a csomagunk várt ránk. Mielőtt átvettük volna, úgy döntöttünk, hogy épp ideje egy könnyed vacsinak. Találtunk egy cuki kis éttermet az állomás mellett. Annyira szimpatikusak voltunk a pincér pasinak, főleg Blanka varázsolta el őt (nem félreérteni), hogy nem győzött mindenféle finomságot ingyen hozni nekünk. Úgyhogy még plusz kajánk is maradt, ha esetleg később megéheznénk.
Napnyugta, Aperol spritz, pizza, saláta. Mi kell ennél több egy izgalmas és tartalmas nap lezárásához?
Ahogy végeztünk a vacsival, mentünk is átvenni a bőröndjeinket. Némi szuvenírt is vásároltunk, hogy legyen nyoma az ottlétünknek, majd besétáltunk az állomásra. Nagyjából 7 óra lehetett, lecuccoltunk a földre, mert ülőhely híján ezzel kellett beérnünk.
Figyeltük az induló vonatok tábláját, ahová kiírták a vonatunkat, úgyhogy megnyugodhattunk, úgy néz ki időben indul a vonat.
Egy izgalmas út következett, hiszen a vonatot egy kompba „szuszakolják” be, hogy utána Szicílián folytassuk az utunkat. Nagyon vártuk, miként fog ez megtörténni. Ha ez téged is érdekel, akkor a következő bejegyzésem erről fog szólni és még videót is megosztok veled, hogy lásd milyen a komp, amiben egy vonat van. 😀
Ha pedig érdekel,
- miként gondolkodok, mint ember és mint vállalkozó,
- mi kell ahhoz, hogy megvalósítsam ötleteimet,
- hogyan tudok folyton haladni az utamon,
akkor ajánlom nagy szeretettel az Itt a hangom! oldalamat, ahol néhány percben mesélek Neked egy-egy témáról.
Bízom benne, hogy inspriáló lesz számodra is!
Kattints ide: Itt a hangom!
Szeretettel,
Ági